drMáriás

A tárlat a művész 60. születésnapjához és a Tudósok zenekar 40 éves fennállásához kapcsolódva mutatja meg azt az összetéveszthetetlen alkotói világot, amelyben a groteszk humor, a társadalmi reflexió és a személyes történetek szorosan összefonódnak.

A kiállítás a Godot Kortárs Művészeti Intézet teljes, 1100 m²-es terét tölti meg festményekkel, ikonikus figurákkal, új és korábbi műegyüttesekkel, valamint zenei és vizuális rétegekkel. A hangsúly nem lezáráson, hanem egy folyamatosan alakuló életmű jelen idejű olvasatán van – a ’80-as évektől napjainkig.

A 2000-es évek második felétől a fogyasztói társadalom és a politika rákfenéinek felmutatásával a lélek belső útjai után a mindennapi realitás világa felé fordul. Történelmi személyekről, ideológusokról, diktátorokról és a közelmúlt, valamint a kortárs élet politikusairól, celebeiről készített szarkasztikus, abszurd és provokatív alkotásai a közép-európai létélményt harsány színekkel és nyers gegekkel tárják elénk.

A közelmúlt béli és jelenlegi hírességek meghökkentő helyzetekben jelennek meg drMáriás képein, amellyel felrázza a közönséget a társadalmi fásultságból. Látásmódja nyers és szatirikus. A kritikus és nonszensz karikírozás a társadalom gátlástalan, mindenki által jól ismert élősködőit, a nevetségesség által hatástalanítja, miközben már-már szerethetővé teszi, de semmiképpen sem félelmetessé. A vidám kifigurázáson túl ezek a művek felkiáltójelek a világ félrecsúszottságáról és a bolondok gyülekezetéről egy sajátos szociológiai vizsgálódás keretében. drMáriás eklektikájában a dada és a szürrealizmus külső jegyei, valamint a mesterkéltségtől mentes, naiv festészet formavilága az amerikai pop-art és az orosz szoc-art stílusával ötvöződik. Nem befolyásolják az aktuális képzőművészeti trendek, sőt gyakran idéz meg konkrét, XX. századi nagy mestereket, akiknek a stílusában fest meg egy-egy celebet.
A celeb fogalmába nála a pop ipar termékeiként a rádióban és a képernyőn fogyasztott előadók éppúgy bele tartoznak, mint a politikusok, akik nagyvárosi ikonokként az uralkodók személyi kultuszának hagyományára játszanak rá, vagy a történelem elmúlt sztárjai, akiket nem egyszer helyez összefüggésbe a jelen szereplőivel. Műveiből tárgyiasítás és bírálat, szeretet és harag, gúny és megértés egyszerre árad, ahol a tragédiát harsány színekkel bohózattá változtatja.

Ezt a hatást csak tovább fokozzák drMáriás élesen találó, mégis dadaista beütésű képcímei, amelyek gyakran magyarázatként vagy jelentésképzőként tovább erősítik a képi ábrázolások kegyetlen humorát.