Hamvas Béla a Magányos cédrus alatt Csontváry műtermében

drMáriás

Vajon ki volt magányosabb? Csontváry vagy Hamvas? S melyikük az alkotásban a teljességet, egyben az igazi társát megtaláló? Csontváry, aki hatalmas vásznaival járta magányosan a világot, s festette rájuk a napfényben csillogó élővilág vad és fénylő színeit, s az építészet nagy, jelképes, örök emlékműveit, vagy Hamvas, aki mindennek a lényegét, rugóját, jelképiségét, egyetemességbe való beilleszkedését vizsgálta költőként és filozófusként? Amikor Hamvast elnémították, B-listázták és kényszernyugdíjazták, ami egyben publikálási és szerkesztési jogának elvesztését jelentette, földműves igazolványt váltott ki, munkahelyéül sógora szentendrei kertjét jelölte meg. Földet művelt, gyümölcsöt termesztett, kertészkedett. Később raktárosként és gondnokként volt kénytelen munkát vállalni. Többször írásos vezetői figyelmeztetésben részesült, hogy munkaidőben olvas, de emellett dicséretek is szerepeltek a kartonján: vállalati ünnepségeken az Internacionálét, illetve Schumann és más klasszikusok darabjait adta elő zongorán az egybegyűlteknek. Egyik főnökét ő készítette fel az érettségire. Így írt Csontváry Magányos cédrusáról: Íme a cédrus. Fa áll itt, a sok közül egy. Nincs belőle kettő. Elszigetelt egyetlenségében abszolutizálta magát. Senkihez és semmihez nem hasonlít. Saját ideje van, saját helye, itt áll, beágyazva a világba, népébe és vallásába, hűségben földjéhez és végzetéhez, szakrális egyszeriségében. Nem tudja, hogy mi az abszolút szellem és mi a kinyilatkoztatás, mi a nyugalom és mi az elcsendesedett tó víztükre, amin nincs egyetlen habfodor. Amit lát, nem az egész egyszerre, csupán egyetlen perspektíva, s az sem tiszta. Egyetlen pillanatig sem áll meg, folyton dolgozik önmaga megvalósításán, semmiben sem bizonyos, folyton inog és tévelyeg és káprázik és téved és csalódik, de úgy, ahogy senki más, csak ő. A cédrus megközelíthetetlen magasságban mered fölöttem, félelmetes nyugalmában, mintha Isten és a világ leszakadt volna róla, és egyedül állna a Libanon csúcsán. Fa áll itt, a sok közül egy. Olyan, mint a többi, de megismételhetetlenül és individualitásának dicsőségében egyetlen. Ami a régieknek a legfontosabb volt, az abszolút szellem, amely mindig és mindenütt volt és lesz és azonos, ami ma a legfontosabb, a személyiség, aki soha nem volt, és nem is lesz több, csak ez az egyetlen van, csak most itt, sehol másutt és ebben a pillanatban és mindentől különbözik. Csontváry meg akarta festeni ezt a meg nem ismételhető és minden mástól különböző individualitást teljes dicsőségében, és nem önarcképet festett, hanem magányos cédrust a Libanon csúcsán.