A Godot Kortárs Művészeti Intézet online galériája
Kortárs magyar alkotó
Kalán Viktória
Kalán Viktória a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán végzett Festőművész szakon.
Fontos volt számára, hogy művészeti pályáját minél jobban megalapozza, ezért próbált minél több kiállításon részt venni.
Már az egyetemi időszak alatt is több díjat elnyert, mint például 2016-ban a Monogram Tolvaly Ernő Alapítvány különdíját, 2017 –ben első helyezést ért el Festészet szekcióban a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián, Megkapta az Amadeus Nagyalkotói ösztöndíját, illetve szintén ebben az évben Kriszbacher ösztöndíjas is lett. 2018-ban pedig a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj birtokosa lett. 2015-óta pedig minden évben több kiállításon is szerepel csoportos és egyéni kiállításokkal. 2016-ban szerepelt Pécs Airport c. csoportos kiállításon a Műcsarnokban, Illetve ugyan ebben az évben Josip Juraj Strossmayer Egyetemen, Eszéken (HR) is képviselhette magát. 2017-ben még egyetemi évei alatt kiállíthatott az Art marketen, Budapesten, a 2018-as évben pedig Human Project címmel szerepelt egy csoportos kiállításon a Viltin Galériában, illetve a MANK 25év,25nap,25 esemény c. programsorozat nyitókiállításán is szerepelt munkáival a BKK hajón. 2019-ben szerepelt a Vad Art 10 c. kiállításon, Budapesten az Anker’t-ben, valamint a Fiatal Képzőművészek Pécsi gyökerekkel c. kiállításon Babits Mihály Kulturális Központban Szekszárdon. 2020-ban két kiállításon részt vett Törökbálinton a Gallery MAXban NŐI (ir)REALITÁSOK és a Max cityben, Átmeneti Állapot című kiállításokon. 2021-ben pedig kiállíthatott egy csoportos kiállítás keretein belül a Deák Erika Galériában Néha az óceánnal merülök c. kiállításon. Csoportos kiállításain kívül háromszor volt egyéni kiállítása eddigi pályafutása során, 2017-ben Kiindulópontok címmel a Zsolnay Negyed –E78 –Kemence Galériájában Pécsen, 2018-ban szintén Pécsen a Nick Galériában Van arcom? címmel, és 2019-ben „Átiratok” címmel a Dr. Batthyány-Strattmann László Múzeumban Körmenden. Ezek a kiállítások és díjak csak egy része a művésznő eredményeinek melyekre büszkén tekint vissza.
Kalán Viktória festészetében a maszkok a főszereplők, azonban egy teljesen átvitt értelemből közelíti meg ezt a "problémát". Alkotásaira jellemző, hogy kilép a síkból mondhatni különös kis téri halmazok jönnek létre, amikben nem csak formák, hanem differens megfejtések halmozódnak fel. Így ezek térbe szervezett több nézetű festményekké fejlődnek. Egyszerre foglalkoztatja a látható és a láthatatlan fogalma. Érdekes ez a kettősség, hiszen ezt a rejtett dolgot szemlélve bármit oda képzelhetünk, teljesen a fantáziára van bízva ez a feladvány.
Az így létrejött munkáinak üzenete az, hogy az álarc nyújtotta új identitás rövid ideig való megtapasztalása, azaz a valami máshoz hasonlítás segít meghatározni, hogy milyen más tulajdonságokkal rendelkezik az ember a fantáziáláshoz képest, hogy miben más az ember és, hogy mit is jelent embernek lenni.

Műalkotások

Cím nélkül
285 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →
Másnap
265 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →
Disznó állarc
200 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →
Gyöngyös Géza
150 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →
Sok lesz a rezsi
106 250 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →
Ez egy tök szomorú kép
370 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →