Karikó Katalin épp szegedi halászlét főzött amerikai konyhájában afrikai harcsából, amikor arra lett figyelmes, hogy szörnyű tüskefejű gonosz gombócok másznak elő körülötte mindenfelől, hogy rátámadjanak. Kipillantott az ablakán, s látta, ahogy az ott sétáló gyanútlan embereket is megtámadják és pillanatok alatt leterítik a tüskefejek, miközben eszméletlen tempóban szaporodnak, s világméretű lavinává nőnek. Iszonyatosan feldühödött! Félretette a halászlét és csodaszer-főzésbe kezdett. A tüskefejeket legyőző leves hamarosan elkészült, majd hatkezű karate-polip formáját öltve kiszabadult a fazékból, s előbb a szobában, majd a ház előtt a parkban, később város- és országszerte elkezdte hatalmas ütésekkel ütni-rúgni a támadókat. A kíméletlenül pontos és hatékony ütések meghozták eredményüket: a tüskefejek visszaszorultak, Katalain pedig az ellenanyag-leves világra szóló előallítója lett. Kati megmentette a világot, amiért a járványt túlélő emberek őt hálából a pajzsukra emelték! Azóta újra boldogan főzi halászlevét, olykor akár Heringből is, az emberek pedig őt a vakcína Bruce Lee-jeként emlegetik, s parkokban, garázsokban, mezőkön, kertekben, körfolyosókon, irodákban edzve utánozzák karate-polipjának a mozdulatait, hogy ha visszatér a koronavirus, azt jól célzott ütéseikkel legyőzhessék.
ár:
320 000 Ft
MŰALKOTÁS ADATAI:
Műfaj: Nyomat
Technika: vászon, giclée nyomat , 2023 1/1
Méret: 100x100 cm
Alkotás éve: 2023
Személyes átvétel
15 nap visszafizetési garancia