Mandragora

Daniel Labrosse


A mandragóra gyökérzetének formája az emberi alakra emlékeztet, ezért számos babona kötődik hozzá. Ha a növényt nem a szabályoknak megfelelően gyűjtötték, hangos visítással védekezett, és aki ezt a zajt meghallotta, megőrült vagy meg is halt. Ezt kiküszöbölendő a gyökeret sokszor egy kiéheztetett fekete kutyával húzatták ki a földből, akit hozzákötöttek a növényhez, majd ételt tartva elé rávették, hogy elinduljon. Ha ez sikerül, a mandragóra gazdagságot és szerencsét hozott. A középkorban Németországban a mandragóra gyökeret mint talizmánt tartották számon, különösen ha az alakja nagyon emberszerű volt. A drága pénzen vásárolt amulettet kis fadobozban tartották. Fontos volt a mandragóra embert minden pénteken megfürdetni, gyakran fel is öltöztették, mert ha elmulasztották, akkor az emberke elkezdett sikoltozni és balszerencsét hozott a házra. Az értékes fürdővizet terhes nőknek adták, hogy elfogyasztásával megkönnyítsék a szülést. Az ókor óta számos kultúrában, így például Mezopotámiában vagy a germánoknál, pszichoaktív szerként használták, gyakran borral keverve főzetét, amely a sámánok és látók munkáját segítette hallucinogén hatóanyagával. Egyes kultúrákban a mandragóra az ördög növénye volt, amit a híres tudós apáca, Hildegard von Bingen is lejegyzett a 12. században. Ugyanakkor a negatív energiák, a betegség és a megszállottság elleni védelemként tartották számon. Szárított gyökere a boldog otthon és a jólét garanciája volt, amely megvédett a betegségektől és a gonosztól.

Eladva

MŰALKOTÁS ADATAI:

Műfaj: Festmény

Technika: vászon, akril

Méret: 80x80 cm

Alkotás éve: 2021

Személyes átvétel

15 nap visszafizetési garancia