A Godot Kortárs Művészeti Intézet online galériája
Kortárs magyar alkotó
Lengl Orsolya
Leng Orsolya festőművészként szerzett diplomát 2014-ben, majd 2016-ban elvégezte a képzőművész-tanár szakot a Pécsi Tudomány Egyetem Művészeti Karán. Nagyrészt

A művészről
Leng Orsolya festőművészként szerzett diplomát 2014-ben, majd 2016-ban elvégezte a képzőművész-tanár szakot a Pécsi Tudomány Egyetem Művészeti Karán. Nagyrészt a hagyományos olaj vászon technikával dolgozik, de sokat kísérletezik újabb anyagokkal és megoldásokkal, mind a festészetben, mind a szobrászatban és installációkban. 2015 óta a MANK fenntartásában álló műteremlakásban él Szekszárdon. Vidéki művészként is rendszeresen részt vesz kiállításokon, művésztelepeken, installációival pedig fesztiválokon is. Festményeit elsősorban fotók felhasználásával készíti. Több téma is foglalkoztatja, ami ciklikusan vissza-vissza tér művészetében, de elsősorban a transzparencia gondolatkörével foglalkozik. Ehhez kapcsolódóan azonban nem konkrétan az átlátszóság fogalma és az ehhez kapcsolódó anyagok köré csoportosítja ábrázolásmódját, hanem két képsík összeütköztetésére, ezen keresztül pedig az idő és a tér kettősségére redukálja le azt. Olyan térbeli állapotok megjelenése foglalkoztatják, amelyek csak két vagy több kép egymásra illesztésekor jöhetnek létre. Ezt különböző módokon és technikákkal juttatja érvényre festészetében.
Műalkotások

Jungel ló fiú
435 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →
Virág minta
410 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →
Éva
440 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →
Fa, ház, pálma
450 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →
Önarckép II.
315 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →
Önarckép
315 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →