Tóth Xénia /Érintés-hiánya /2020./ Az utóbbi félévemet Macerátában töltöttem, bár ma az olasz műtermek nyitva állnak a hallgatók számára, nagy hatással volt rám is a bezártság, elzártság más emberek megismerésének a valós lehetősége felől. A kezekkel lehetséges emberi érintésekről szeretnék értekezni. Az emberi érintés hiányára akarom felhívni a figyelmet. Érintés, ami nem nyelv, hanem rituális idióma, a kötöttség megünneplése. Általánosságban elmondhatjuk, hogy a kézfogás nem csupán annak az eszköze, hogy valamely típusú kapcsolat létezéséről tájékoztassunk másokat, arra is szolgál, hogy egy adott pillanatban magunk csekély részét nyílt formában a ,,kapcsolatnak” adjuk át, mellyel ugyanekkor a kapcsolat értékét, érvényességét erősítjük. Az emberi érzelmek, tudat, szeretet, hozzá-egymáshoz tartozás, rászorulni a támogatásra, egyenlőség elve, segítség megnyilvánulása. Szimbóluma a dolgosság-munkásságnak, ügyességnek, féltésnek. Az emberi teremtő eszköz megtestesítője. Érintés nélkül elveszünk, átalakulunk, elidegenedünk, ha nincs lehetőségünk a kezünkkel látni, érezni, simítani, szorítani, az egyén olyan alapvető emberi tulajdonságot és érzést veszít el, melyet nagyon nehéz a későbbiekben visszaépíteni magába és az embertársaiba. Mert az érintés-társaság- társtudatot, emberséget, közös erőt jelképez. Egyszerű jelentésből magasabb szintre emelhetjük, lélekszintre; mert valójában lelket lehet a fizikai kezeinkkel érinteni, a lelkünket simogatja a kéz, megszorít, biztat, erőt ad, energiát cserél, melytől felfrissülünk. Ihletet merítünk, újra kezdhetünk, csinálhatjuk a dolgainkat. Részvétet nyilvánít, lelket cirógat. Kéz, mely egyszerre ad simogatást és kórságot. Ez most pontosan az, amit még egy ideig el kell engednünk.
ár:
95 000 Ft
MŰALKOTÁS ADATAI:
Műfaj: Grafika
Technika: papír
Méret: 70x50 cm
Alkotás éve: 2020
Személyes átvétel
15 nap visszafizetési garancia