Az interaktivitást igénylő labirintusjátékon piros ofszet festékkel nyomott helyszín illusztrációk találhatók. Az tükröződő felület szimbolikus, mivel visszatükrözzük a külvilágot, a társadalmat, melynek részesei vagyunk. A kereten belül két eltérő méretű kört találunk. Ezek, és a külső négyzet szimbolikus jelentésűek. Egymással ellentétesek, mivel a négyzet a kereteket, míg a körök a határtalanságot érzékeltetik. Azonban ez az ellentétpár a testi és szellemi lét egységét hordozza magában. Az apró, türkizkék golyók magát a társadalmat, a minket körülvevő embereket jelenítik meg. Az egész játék a kapcsolati rendszerek működését, közösséghez való tartozásunk elemeit ábrázolja. A külső körben megjelenő helyszínek, a kezdetleges kapcsolatainkkal állnak összefüggésben, a belső kör pedig a bensőségesebb viszonyok tereivel foglalkozik. Olyan helyek ezek, melyben az intimitás fontos szerepet kap. A második kör centruma az emberi lelket érzékelteti, ábrázolás nélkül, hiszen ennek léte szubjektív, kiismerhetetlen. A labirintus útvonalai rajzolják ki a belső és külső kör átjárhatóságát, és azokat a zsákutcákat, melyekben kapcsolataink építése során gyakran ütközhetünk. Bár ezekből az akadályokból van kiút, az általános labirintus motívummal ellentétben ebből a játékból, ahogy kapcsolati rendszerünkből sem, lehetetlen kikerülni.
ár:
275 000 Ft
MŰALKOTÁS ADATAI:
Műfaj: Installáció
Technika: installáció, vegyes technika, Plexi
Méret: 60x300 cm
Alkotás éve: 2018
Személyes átvétel
15 nap visszafizetési garancia