Gyerekjátékok - Hangyanézés

Maharita Szabrina


A Gyerekjátékok sorozat a gyerekkori emlékeimből táplálkozik; a játékokból és történésekből, melyek gyakran viccesek vagy szokatlanok voltak. Felnőttként már banálisnak és jelentéktelennek tűnhetnek a jelenetek, melyeket lefestettem, de gyerekként nagyon is fontosak voltak, hiszen egy gyermeknek még minden új és érdekes, éppen kezdi felfedezni a világot, mely körbeveszi, mindenre rácsodálkozik. Bármennyire is lényegtelennek tűnhetnek ezek a dolgok mégiscsak pontosan ezek az emlékek maradtak meg bennem a legjobban és biztos vagyok benne, hogy ez sok más embernél is hasonlóan alakult. Többször volt arra példa, hogy valaki azt mondta nekem, hogy ezek az ő emlékei, teljesen felidézik a gyerekkorát és de jó is most ezeket látni! Azonnal keletkezik a nézők és köztem ezzel egy kapocs, melytől ismeretlen ismerősökké válunk. Beregszászon, Kárpátalján születtem és nőttem fel, tíz éven át egy szovjet stílusú panelházban, mint sok kortársam. Volt egy nagy erkélyünk, amit nagyon szerettem. Mindig volt mivel szórakozni és különösen tetszettek a hangyák, amelyek valahogy feljutottak a második emeletre (amit sokáig harmadiknak hittem, mert Ukrajnában a földszintet első emeletnek számítják). A hangyákat különösen érdekesnek és intelligensnek találtam, és órákon át figyeltem őket.

ár:

75 000 Ft

MŰALKOTÁS ADATAI:

Műfaj: Festmény

Technika: vászon, olajfesték

Méret: 30x21 cm

Alkotás éve: 2020

Személyes átvétel

15 nap visszafizetési garancia