Zöldellő erőszak

Hegedűs Alexandra


A 2023-as év legvégén új formák jelentek meg a vázlataimon; az ecsetvonások mellett fröccsentésekben kezdtem gondolkozni. Az eddigi munkafolyamatomon változtatva nem készítek sablont, hanem a festéket különféle, izgalmas felületeket produkáló keverékek társaságában közvetlenül a vászonra fröccsentem. Ezt az irányított véletlen által létrehozott formát ezután úgy kezelem, mint egy entitást, egy modellt a kép készülésének további folyamatához. Eljátszom a gondolattal, hogy a forma milyen hatást keltene, tehát az identitása hogyan változna, ha más színű, más felületű lenne. A “modell” alternatív klónjai közvetlenül mellette bukkannak fel, és egy kompozíciót alkotva töltik ki a képmezőt. Hatnak egymásra, és alakítják azt is, hogy a kép főszereplőjét, az eredeti formát milyennek látjuk. Festés közben ez az eredeti forma úgymond “kozmetikai kezelést” kap, alakítgatom, a feleslegesnek ítélt, túl apró vagy kevésbé előnyös részleteket “lecsippentem”, hogy a róla készült “portrén” a legtökéletesebb arcát mutathassa. Kész művön harmóniába kerül az ábrázoló és a nonfiguratív művészet, a precízen megtervezett és a véletlenszerű részletek, és a hagyományos olajfestés és a rendhagyó anyagok. At the end of 2023, new forms appeared on my works; alongside brush strokes, I began to think in terms of splashes. Changing my previous workflow, I no longer create a stencil for work; instead, I splash the paint directly onto the canvas in the company of various mixtures that produce exciting surfaces. I then treat this form, created by directed randomness, as an entity, a model for the further process of creating the painting. I play with the idea of what effect the form would have, how its identity would change if it were a different color or had a different surface. The "model's" alternative clones appear right next to it, filling the canvas and forming a composition. They influence each other and shape how we perceive the main character of the painting, the original form. During the painting process, this original form undergoes what could be called a "cosmetic treatment"; I shape it, trimming away details deemed unnecessary, too small, or less favorable, so the "portrait" of it can show its most perfect face. In the finished work, a harmony emerges between representational and non- figurative art, between precisely planned and random details, and between traditional oil painting and unconventional materials.

ár:

370 000 Ft

MŰALKOTÁS ADATAI:

Műfaj: Festmény

Technika: vegyes technika

Méret: 75x100 cm

Alkotás éve: 2024

Személyes átvétel

15 nap visszafizetési garancia