Konyhában! (a művész oldalbordája)

Balog Krisztián

A művész oldalbordája Na milyen lehet egy művésszel élni? Pláne még ha fest is? Ha lehet nekem is véleményem - és már miért ne lehetne, hiszen én írom ezeket a sorokat, a fenn említett művész- akkor rendkívül jó lehet egy művésszel élni, pláne, mit pláne, leginkább akkor, ha még fest is ( nem mintha a festés az ilyesfajta plusz, kiegészítő mulatság lenne, sokkal inkább úgy, mint festőművész)! Csupa öröm az ilyen élet, és hát ellenérvet nem is tudok mondani. Vegyünk csak egynéhány példát is ide mi vár arra, aki együtt él a festővel: a környezete rögtön tele lesz festményekkel ( nem mindig és mindenhol, azt azért szögezzük le nem arra gondolok, hogy az ágyban meg a kádban, zuhany alatt is festmények fogják körül venni, hanem mondjuk a folyosón, a nappaliban meg mondjuk a hálószobában – oda csak teljesen megszáradt olajképeket érdemes tenni- meg max’ a vécé falán egy kicsi). Aztán még ott van a lehetőség, hogy akármikor kiállításmegnyitóra kísérheti a művészt ( ezen nincs mit magyarázni- fenomenális-). Na! Mi van még? Lapozgathat a delikvens művészeti albumokat, hisz, hogy hogy nem az mindig akad pár darab otthon, vagy a Barcsay – azt mondjuk, ha akarja ha nem megnézi, végülis minden jóhiszemű művész egyszer- egyszer felcsapja akárhol a Barcsayt és az első tábla ami elé kerül, na az bemutatásra érdemes. De, hogy a témától ne térjek el ( ez amúgy egy egész gyakori szófordulat, nem?, már ez a ,,témához most jól visszatérek dolog, bele se kezdtem még a témába, vagyis dehogynem, csak felvezettem teljesen más dolgokkal amik végülis valahol még kapcsolódnak a témához) egy művésszel olyan élni, hogy az azt használja modelljéül (kéri fel, ez lenne ha helyes kifejezés, de a szöveg folytatásából kiderül, hogy a ,,kéri fel” vagy a ,,felkéri” nem eléggé pontos kifejezések, mert nem mindig pont ez történik) aki a legközelebb van hozzá. Ilyenkor készülnek a fotók minden elérhető módon: digitálisan – ugye a telefon mindig kéznél van, így bármelyik pillanatot el lehet kapni- de ha senki se figyel előkerül a 35 milliméteres analóg film is és a polaroid. Alap ( na! fogjuk rá, hogy ez az alap), hogy a fényképezés a pillanatot örökíti meg, így akármelyik technikával is készült a kép az a pillanatot kapta el. Aztán mitadisten ezeket a képeket meg is festi a festő – eltérő fényképezési technikákat egységesít ezzel. Ha elég szemfülesek vagyunk ( mármint én nem, nekem alanyi jogon nem kell szemfülesnek lennem, hisz én csináltam a képeket, pontosan tudom melyik hogyan készült, a többesszám azért kellett mert a szöveg többi részét is így fogalmaztam meg) szóval, ha elég szemfülesek vagyunk -te- akkor kiszúrhatjuk -te-, hogy a képek között bizony tényleg van beállított ami órákig készült, meg olyan, ami egy elszalasztott pillanatot játszat el újra, meg azok amik valóban egy jól elkapott pillanatot örökítenek meg. Ugyan így a fotó technikáját is ki lehet silabizálni ( szerintem most írtam le először a silabizálni szót). KERETES SZERKEZET: Na, ilyen egy művésszel élni!