Mezei Flóra

pályázatra. Beküldött munkáim közül többet is díjaztak. Nagy öröm volt számomra, amikor 2015-ben engem választottak meg az Igazgyöngy Év Gyermeke díjra, közel 650 gyermek közül. Gyerekként mindig találtam valami megnyugvást a természetben és otthon éreztem magam. Emlékszem ahogy a réten feküdve a mellettem lévő bogarakat néztem. Később is megmaradt bennem a természet iránti érdeklődés, és a legnehezebb időkben is visszatértem hozzá. Olyan, mintha az erdő együtt lélegezne veled, és te is a részese lennél. A munkáimmal valami hasonló érzést szeretnék elérni. A gyermekkori emlékek beépítése kulcsfontosságú a munkáimhoz, mert nemcsak mások láthatják és érezhetik azt, amit én éreztem akkor, hanem talán nekik is eszükbe juttat valamit a saját gyermekkorukból, és elmerülhetnek ebben a nosztalgikus érzésben. Azt szeretném, ha a művészetemben felfedeznének egy darabot önmagukból, vagy emlékeztetné őket valakire, aki nagyon fontos számukra. Amikor az emberek kapcsolódnak másokhoz, azzal egy köteléket alakítanak ki, és én is szeretnék egy ilyen különleges kapcsolatot kialakítani azokkal, akik érdekesnek találják az alkotásaimat. Amikor van egy ötletem, nem látom a végeredményt, nincs a fejemben egy pontos kép az elkészült műről. Van egy érzés vagy valami ami inspirál és utána csak hagyom, hogy sodródjak az árral. Olyan irányba húzom a vonalakat, ami egyszerűen jónak érződik, olyan színeket használok, amiket szeretek, és amik szerintem illenek a művembe. Így nincs rajtam nyomás. Tudom, hogy nem kell pontosan ugyanúgy megalkotnom a művemet, ahogyan a fejemben volt, mert csak azt kell tennem, amit az intuícióm diktál és valami olyat kell létrehoznom, ami kellemes a szemnek. Mindenben, amit eddig készítettem, három fő dolog motivált. Abban, hogy nyugalmat nyújtson a nézőnek, hogy a munkámhoz közelebb akarjanak jönni, és elmerüljenek a részletekben. A legtöbb embertől azt hallod: „Lépj hátra, és nézd meg távolról az egész művet.” Én azt szeretném, ha ők tennének néhány lépést előre, a lehető legközelebb mennének és megnéznének minden textúrát, minden ecsetvonást és azt, ahogyan a színek egybeolvadnak, mert a dolgok távolról való szemlélése nem mindig mondja el a teljes történetet. A részletekben való elmerülés több jelentést hozhat elő, és segít az embereknek eljutni a katarzis élményébe. Ezek a munkák egy nagy téma körül forognak, ami a gyerekkorom a farmunkon. Az, hogy a legtöbb időmet ott töltöttem, nagy hatással volt rám és segített abban, hogy azzá váljak, aki ma vagyok. Sok emléket szereztünk minden évszakban a szüleimmel, amikre néha még mindig visszagondolok és azonnal mosolyt csalnak az arcomra. Soha nem szerettem kidobni olyan dolgokat, amikről tudtam, hogy később még hasznosak lehetnek, ezért mindig voltak különböző halmok, amiket a ,,talán még jó lesz valamire" halmoknak hívtam. Izgatott voltam, amikor a portfólióm darabjainak elkészítése során szinte mindent felhasználtam ezekből. Szeretek újrahasznosítani és új értelmet adni a régi anyagoknak, ez sokkal különlegesebbé teszi a kész munkámat és az én esetemben jobban hozzáköti a farmhoz. A következő darabokat történetek kísérik végig, amelyek megkönnyítik az értelmezést. Segítenek a nézőnek bejutni a fejembe, és megtudni, hogyan gondolok vissza az adott emlékre. A történetek nélkül viszont az adott személy saját emlékei segítségével értelmezheti azokat.