byGodot
Kortárs magyar alkotó

Czár Anna Csenge

Czár Anna Csenge vagyok, a Magyar Képzőművészeti Egyetem negyedéves grafikus hallgatója. Festészettel 7 éve, sokszorosító grafikával pedig 5 éve foglalkozom.
A legfőbb témáim közé tartozik a hit, és az elmúlás, ugyanakkor mindezt igyekszem olyan képi metaforákkal megfogalmazni, melyek ezek reményteli, pozitív visszhangját tükrözik. A befogadó lehangolása nem célom épp ezért dolgozom fel továbbá a hétköznapok izgalmas egyhangúságát, mellyel szeretem felhívni a figyelmet arra, hogy csak az unatkozik, aki akar.
Egyetemi éveim alatt részt vettem számos hazai és külföldi kiállításon, valamint művészeti kollaborációkban. Ezek közül fontosnak tartom kiemelni az egyetem aulájában idén megrendezésre került a bűnösök is isznak a borból c. kiállítást, a 2024-es kisgrafikai biennálét, és nem utolsósorban a tavalyi rozptyl c. együttműködést a Pozsonyi képzőművészeti egyetem hallgatóival közösen. Ez utóbbi folytatására idén augusztusban kerül sor Miesto toho címmel.

Műalkotások