Zsuzsa Bakonyi

Munkáimban a kapcsolódások minőségei érdekelnek. Legtöbbször a szerelemmel, egy közösségnek egy adott térhez való tartozásával és az egyéni és nemzeti identitással foglalkozom. Hol komolyabban, hol játékosabban. Van, hogy a fotográfia eszközével, gyakran az emberi jelenléttel, egyre gyakrabban a tánccal, és van, hogy installációkhoz fordulok. A művész szerepét kicsit egy katalizátorként és gyógyítóként látom a társadalomban. Mint egy kortárs sámán. Hiányokra és repedésekre reagálok, és mindig egy közösségi kontextusba helyezem magam. Az alkotás célja mindig, hogy tisztábban lássunk, jobban emlékezzünk, jobban értsük és valami egység helyrebillenjen. Szeretnék a ragasztó lenni, ami összeragasztja a két darabot, ami eltörött. A nagyító, ami rámutat arra, ami mellett elmegyünk. A mosószer, amitől csilloghat újra a szemed. A fotográfiát leginkább performanszként értelmezem, főleg ha emberekkel dolgozom, de valójában akkor is, ha terekkel. Van egy pont, amikor minden összeáll, és minden és mindenki készen áll arra, hogy besűrűsödjön a kis fekete dobozba, és elkezdjen egy önálló életet élni, és összeköttetésbe lépni a jövőbeli nézőkkel.