A Godot Kortárs Művészeti Intézet online galériája
Kortárs magyar alkotó
brenthis dozenita
Nagy Evelin vagyok. 2019-ben végeztem a Pécsi Tudomány Művészeti Karának festőművész szakán. 2020-ban részt vettem a Queer Budapest csoportos kiállításon, 2021 májusában önálló kiállításom nyílt a szegedi Grand Caféban. A Jelenkor Alapítvány által megszervezett PArt csoportos tárlaton is szerepel munkám, melyet három városban mutatnak be az év folyamán.
2022-ben önálló kiállításom nyílt Magyarkanizsán a Kirakat program keretén belül, majd a záró csoportos kiállításon is szerepelt egy installációm. Nyáron két budapesti kézműves vásáron vettem részt printjeimmel.
Alkotásaimat az ember és környezetének kapcsolata inspirálja. Az ember drasztikusan eltávolodik természetes környezetétől, és egy mesterséges világot hoz létre magának. Az emberi testek mint organikus alakok, a környezet mint kvázi-geometrikus rácsrendszer jelenik meg a munkáimon. Ezen a témán belül vizsgálom, hogy a nő hogyan tud, vagy éppen nem tud beilleszkedni ebbe a "rácsrendszerbe", a jelenlegi patriarchális világ rendjébe. A női alak mellet más, organikus formák is foglalkoztatnak, azok elhelyezkedése, illeszkedése a világba.