A Godot Kortárs Művészeti Intézet online galériája
Kortárs magyar alkotó
Nádas Eszter
Nádas Eszter vagyok, 2010-ben végeztem a Képzőművészeti Egyetem festő szakán,

A művészről
Maurer Dóra és Radák Eszter osztályában. 2007-ben elnyertem az Amadeus Kisalkotói Ösztöndíját, 2009-ben fél évig Jeruzsálemben tanulhattam a MASA Tanulmányi Ösztöndíj keretein belül, 2023-ban elnyertem az Esztergomi Duna Múzeum és a Várfok Galéria "Vízrajz" című pályázatának második díját. 2015. óta tagja vagyok a Hermina Alkotócsoportnak, akikkel kiállítottunk többek között a Budapest Galériában, az MKE Barcsay termében, az Artus Stúdióban, a Fugában, a MAMŰ-ben. Egyéni kiállításaim voltak 2009-ben Jeruzsálemben, 2011-ben a Puskin Kávézóban, 2016-ban a Hermina Galériában, 2018-ban a ráckevei Ács Károly Művelődési Központban, 2019-ben a Fasori Evangélikus Egyházközösség Gyülekezeti termében, 2021-ben az Izraeli Kultúrális Intézetben, 2023-ban a Kettőspont Színházban.
A művészi identitás sajátossága a mindent vizsgáló attitűd, a legkézenfekvőbb tárgya a vizsgálódásnak pedig én magam vagyok. Használom azt, ami velem van, amit érzek, amin keresztülmentem, hogy művészetet csináljak. Azzal, hogy megjelenítek valamit, törvényszerűen távolodom tőle. Azáltal, hogy távolodom, már kilép az én személyes teremből. Itt kettéválik a műalkotás és az én ügyem, vagy ha tetszik, a magánügyem közüggyé válik. Rajtam kívülálló jelenség lesz (Personal is political).

Műalkotások

Megszakítatlan
275 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →
Csak egy táj
175 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →
Ami nőni akar, az nő
220 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →
Pont.
250 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →
Levegő
350 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →
Gyökerek
315 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →
Amikor még
335 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →
Fény-Árnyék II.
215 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →
Nézőpont kérdése
225 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →
Kapcsolódó formák
225 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →