Hajgató Terézia

Hajgató Terézia (Tapolca, 1990.) hagyományos olaj-vászon technikával készülő festményein a hétköznapi bútorforma átlényegül. Az alkalmazott színek, formák és stílusok emberi lelket, érzelmeket és különböző magatartásformákat jelenítenek meg. A fókuszba egy széket állít, mely központi elhelyezkedése ellenére is egybeolvad az ismétlődő motívumokból felépülő háttérrel, sokszor alig észrevehetően sejlenek fel körvonalai. A mozgalmas, optikai csalódásokkal is operáló képi világ izgalmasan kerül ellentmondásba a bútorok mozdulatlan szilárdságával. Hajgató Terézia festészetét a mimikri jelenséggel írja le, amit az emberek az állatokhoz hasonlóan azokban helyzetekben használnak, amikor passzív önvédelemre van szükségük. Ilyen lehet, ha erőteljesen eltérő nézetű emberek kénytelenek elviselni egymás jelenlétét, vagy ha valaki olyan életszituációban találja magát, amellyel csak látszólag képes azonosulni, esetleg környezete elvonja tőle az egyediség lehetőségét. Mindehhez dekoratív, szín- és részletgazdag, harmónikus képi világot alkot, meghatározó, ismétlődő elemekkel. Képei látszólag csendéletek, de mégsem nevezhetők annak, hiszen az ember rejtve, de érzékelhetően jelen van ebben a csöndes, meditatív világban.