A Godot Kortárs Művészeti Intézet online galériája
Kortárs magyar alkotó
Zsigrai Eszter
1997-ben születtem Dunajská Streda-án Szlovákiában. Csallóközben nevelkedtem,

A művészről
ahol vitrázsüveg és tűzzománcozó szakot végeztem a Gútai Magyar Tannyelvű Magán
Szakközépiskolában, első ízben Ferdics Béla képzőművész mesterem mellett sajátítottam el a
konceptuális gondolkodásmódot az üvegművesség mellett. 2016-ban a gútai Szent Rozália
kápolna felkérésére közös ablaküveg munkát is készítettünk.
2018-ban megkezdtem festőművészeti tanulmányaimat a Pécsi Tudományegyetem
Művészeti Karán Losonczy István festőművész mestersége mellett, később az ismereteim
gyarapításáért Nemes Csaba festőművész mentorálása alatt folytattam tanulmányaimat.
Jelenleg a máltai MUZA galériában végzem szakmai gyakorlatomat.
Elért eredmények és tevékenységek:
Rendszeresen részt veszek csoportos kiállításokon, művésztelepeken és
ösztöndíjpályázatokon, illetve 2022-ben került megrendezésre az első önálló kiállításom
Pécsett, melynek kurátora Ádám Zoltán festőművész tanárom volt. Azt követő évben egy
újabb pécsi és egy várdai önálló kiállítással is bővült az önálló tárlataim száma. Az egyetemi
éveim alatt a 35. OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekcióban II. helyezést értem el
és pár ösztöndíj elnyerésében is remekeltem, mint pl. az ÚNKP - Új Nemzeti Kiválóság
Program 2021/2022 vagy a Potenton alapítvány támogatásának elnyerése, 2022/2023-ban a
KITEP - Kriszbacher Ildikó ösztöndíj pályázatot nyertem el, idén nyáron pedig ismét az
ÚNKP 2023/2024-es ösztöndíjat. Az egyetem L!ft Szakkollégiumában is végeztem közösségi
munkát.
Művészeti hitvallás:
A tanulmányaim során a több évig fejlesztett és kísérletezett projektem a természetes
szerves színezékek – főképp a növényekből kinyert pigmentek és pácok, illetve
nyomhagyások, ilyen az eco-print technika – kutatása, s eme technikák átirata a mai kortárs
művészetre kötötte le figyelmemet. Kutatási témám az ökológiai művészet, a mai
zöldpolitika, és leginkább annak konzervatív szemléletmódja, melynek célja első sorban a
kultúránk ápolása, hagyományaink és szokásaink feltárása és gondozása. Az ornamentika -
szinte már kisajátítva - visszatérő motívumként jelenik meg minden egyes munkámban. A
növények különleges világa, líraisága, finom esztétikuma különösen közel áll hozzám, melyek
visszaköszönnek a művészetemben. S ez olyan téma, ami újabb feldolgozásra, megvalósításra
váró gondolatokat ébreszt. Emellett több technikán át valósítom meg az esztétikai
ornamenseket, mint az említett eco-print, cianotípia, phytogram, lumen print, patchworktől a
textil installációkig.

Műalkotások

Rengeteg
65 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →
Bekerítve
65 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →
Szimbiózis
225 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →
Sodrásban
125 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →
Szimmetria
465 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →
Organizmus
465 000 Ft
Műtárgy megtekintése és vásárlás →