Glitchshaman

Röbid önéletrajz, művészeti gyakorlat:
Dániel Szabó (aka Glitchshaman) 1997-ben született Győrben. A kreatív alkotás iránti érdeklődése már gyermekkorában megmutatkozott: korán kapcsolatba került különböző művészeti műhelyekkel és szakkörökkel.

Középiskolai tanulmányait szobrászat szakon kezdte, majd a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karán folytatta ugyanebben az irányban. Egyetemi évei alatt fokozatosan a képalkotás felé fordult, és ekkor kezdett el intenzívebben foglalkozni digitális vizuális formákkal. Munkái azóta egyaránt megjelennek álló, kiállítási kontextusban bemutatott képek formájában, valamint mozgó vizuálként klubokban és fesztiválokon, ahol VJ-ként is aktívan dolgozik. Jelenleg Budapesten él és alkot.

Digitális vizuális gyakorlata az absztrakció, a technológia és az emberi észlelés határmezsgyéjén bontakozik ki. Munkái iteratív, szoftver-közvetített folyamatokból születnek, ahol az algoritmikus működés, a kontrollált véletlenszerűség és az intuitív alkotói döntések egymással összefonódva formálják a képi teret.

A létrejövő kompozíciók sűrű, rétegzett vizuális mezőkként jelennek meg, amelyekben a rend és a káosz folyamatos átalakulásban van. Szimmetriák, fraktálszerű struktúrák és vibráló színmezők olyan perceptuális tereket nyitnak meg, ahol a szem és az elme egyszerre keres kapaszkodót a mintázatok között.

Képeiben a digitális adatfolyam hibái, törései és visszacsatolásai vizuális tájakká alakulnak, mintha rejtett geometriák vagy ismeretlen ökológiák villannának fel a pixelek mélyén. A glitch itt nem hiba, hanem kapu – egy repedés a digitális valóság felszínén, amelyen keresztül új struktúrák, formák és térérzetek
bontakoznak ki.

A képek működése gyakran emlékeztet a pareidolia jelenségére vagy egy Rorschach-teszt asszociatív logikájára: a feltűnő alakzatok nem teljesen adottak, hanem részben a néző tudatában szerveződnek formává. Arcok, lények, tájak vagy idegenszerű struktúrák tűnhetnek fel a vizuális zajból, mintha egy másik dimenzió töredékei sejlenének fel a digitális adatfolyamok mélyén.

Ebben az értelemben a munkák nem csupán absztrakt kompozíciók, hanem a digitális káoszban rejlő rejtett rend pillanatnyi felvillanásai. A képek inkább vizuális átjáróként működnek, amelyekben a figyelem lassú fókuszálása során új mintázatok és jelentések kezdenek kibontakozni.

Munkái így valahol a technológia és a pszichedelikus képzelet határán születnek, ahol a vizuális jel egyszerre válik képpé, élménnyé és egyfajta utazássá az észlelés belső tájai felé.