Ugrás a tartalomra
byGodot
Kortárs magyar alkotó

Vörös Viktória

Vörös Viktóriának hívnak és 2019-ben végeztem a Budapesti Metropolitan Egyetemen, mint Képi ábrázolás alapszakos festő/ grafikus. Diplomamunkámat, melynek címe "Félperces gondolatok" beválasztották a 2019-es Best of Metu legjobb diplomamunkái közé.
2018-ban és 2019-ben több plakátkiállításon is szerepelt néhány plakátom, pl. a Magyar Plakáttársaság szervezésében tartott "Közös Lábos & Gasztróplakát Kiállításon", a "II. Posterfest-Diák Kategóriában" valamint a "Masters, Students - plakátfal" keretén belül.
Azonban 2021-ben értem el azt, hogy festményeimmel kiállításon is szerepeljek. 2021-ben a MANK Galéria által szervezett, 30 év alatti fiatal képzőművészeknek szóló "Kapcsolatok" c. pályázatára beválogatták az "Óda a szobanövényeimhez" c. festménysorozatom mind a 8 darabját. Ezt a kiállítási lehetőséget hihetetlen nagy lehetőségnek és megtiszteltetésnek tartom. Ugyancsak ebben az évben egy egyetemi ismerősöm által és a Tallini Magyar Intézet közös szervezésében, Tallinban tartott "Around us" c. plakátkiállításra beválasztották a "Túlhalászás" c. plakátomat.
Legkedveltebb festészeti technikám a barna kréta és a higított olajfesték közös használata.
Jelenlegi művészeti stílusomat a leegyszerűsített formák és a vonalszerű, stilizált ábrázolás jellemzi. Festményeimhez az inspirációt a saját életemből, a megélt pillanataimból, a körülöttem lévő világból és a növényvilágból merítem. Az ábázolt formák, alakok mellett szövegrészleteket, gondolatokat is megjelenítek a festményeimen, mint a formákhoz kapcsolódó, kiegészítő információk. Ezek a szövegrészteletek mind az én belső, saját és őszinte gondolataim melyeket a saját életemből, a megélt pillanataimból és a hétköznapi problémáimból merítem. Ezek a szövegrészletek olykor komikusak, elgondolkodtatóak vagy éppen, hogy romantikus hangulatúak. Munkáimon szeretném megmutatni, hogy mi is rejlik egy fiatal, 24 éves lány fejében.
Munkáimmal szeretném az embreket megérinteni és egy új gondolatot adni nekik, hisz a munkáimon olvasható gondolatok annyira hétköznapiak, hogy bárki azonosulni tud velük vagy éppen, hogy egy új gondolatot kapnak általam.

Műalkotások

Ennél a művésznél jelenleg nincs megjeleníthető további műalkotás.